Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűzdelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűzdelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 16., vasárnap

Palánták 2.

A héten befejeztem az utolsó paprikacsírák tűzdelését is. Azért a paprika maradt utoljára, mert a fehérözön fajta majdnem két hétig váratott magára, mire kibújt. Teljesen kétségbe voltam esve, hogy befulladtak, nem jó a vetőmag és így tovább, aztán végül szinte mindegyik kikelt. :) Összesen 8 tálca paradicsom- és 4 tálca paprikapalánta lett, ami 336 kis növényt jelent ( -6 db, melyek eddig nem élték túl a megpróbáltatásokat). 
A paprikapalánták

Az első magas foszfáttartalmú öntözés nagyon jót tett nekik, már szépen alakulnak az első lomblevelek. A paprikapalánták valahogy sokkal erősebbnek tűntek már a tűzdelés során is, mint a paradicsomok, nagy reményeket fűzök hozzájuk.

Az elmúlt héten figyeltem a mini fóliasátor hőmérsékletét napsütéses időben, ami valahogy a következőképpen alakult. Kinti hőmérséklet napsütésben átlagosan 15 °C, a teraszon a hőmérséklet ilyenkor 20 °C, a mini üvegházban pedig 40-50 °C, ha le van cipzározva az ajtó. Szóval nagyon oda kell figyelni, mert ha nem nyitjuk ki az ajtót idejében, akkor a palántáink szinte megfulladnak, mivel az összes vizet elpárologtatják és majdhogynem megsülnek. Ha ez a változékony tavaszi idő elmúlik a palánták nappalra kiköltöznek a teraszra nyitott ajtajú fóliába.

A paradicsompalánták
Addig is sajnos csak a szobában tengethetik napjaikat egyre csak nyújtózkodva a fény felé. Próbálom őket forgatni, hogy megakadályozzam az eldőlésüket és a túlzott szártagmegnyúlást, de ezen csak a terasz segíthet. Ma feltöltöttem a paradicsompalántákat földdel két okból. Az egyik, hogy így rövidebb lesz a szár, kisebb a palántadőlés veszélye, a másik pedig, hogy ebből a szárrészből is gyökereket tudnak fejleszteni a növények és esélyt adunk az erősebb palánták kialakulásának.

Egyik nagy szívfájdalmam, hogy az ökörszív paradicsom kétszeri nekifutásra sem akart rendesen kicsírázni, pedig ugyanolyan körülmények közé került vetés után, mint az összes többi sikeresen kicsírázott paradicsom- és paprikamag. A gyökerét még szépen kitolta, majd mikor a sziklevélre került volna a sor, akkor a magházat egész egyszerűen nem tudta magáról lelökni. A kis csíra szárkezdeménye a magház alatti részen elbarnult, és akármit is csináltam vele 1-2 napon belül elszáradt. Milyen nagy kár! Nagyon szerettem volna ilyen paradicsomot enni. :(

Szárzeller "erdő"
A szárzeller csírák is szépen fejlődnek. Az első vetésből már ritkítanom is kellett, mert már csak egymással versenyeztek, de nem fejlődtek kellőképpen. Őket a mini üvegházban fogom felnevelni a végleges helyre ültetésükig. Eredetileg még paprikapalánták is voltak mellettük, de miután azok tálcákba kerültek a felszabadult helyet is bevetettem szárzeller magokkal és már azok is fejlődésnek indultak. 


2014. március 4., kedd

Tűzdelés

Elérkezett a nap, mikor úgy láttam a kis paradicsomcsírákat itt az ideje tűzdelni. Szépen előkészítettem mindent. Tálcát, kést amivel ki tudom segíteni a gyökereket a csíráztatótálból, locsolókannát, palántanevelő földet. Még nem igazán sejtettem, mibe is vágom a fejszémet. A tűzdelés meglehetősen nagy koncentrációt és könnyű kezet igényel, hogy a kis növényeket minél kevésbé törjük. A koncentrációnál esetemben nehezítő tényező volt, hogy az egész műveletet csak este 8 körül tudtam elkezdeni, miután a gyerkőc ágyba került.

Készül a keverék
2/3:1/3 arányban virágföldet és palántanevelő keveréket öntöttem egy műanyag tálba, majd egy kis vízzel megnedvesítettem az egészet. 

Ezután megtöltöttem a palántanevelő tálca lyukait a földkeverékkel és egy nagyon picit megtömörítettem. Most következett csak a neheze. A csíráztatótálból, ahol is meglehetős kuszaságban és nagyon sűrűn növekedtek a kis paradicsomok egyesével át kellett telepíteni őket a tálcára. Óvatosan megfogtam a csíranövényt az egyik sziklevelénél, majd a másik kezemben lévő tompa élű késsel kiemeltem a gyökerét. Mikor ez megtörtént az egyik kezemben ott himbálódzott a kis növényke a sziklevelénél, a másik kezemben lévő késsel pedig lyukat fúrtam a palántanevelő közegben.

A palántáink

Elhelyeztem a csíranövényt a számára előkészített új helyre, és megtömörítettem kicsit a földet körülötte. Mikor betelt a tálca egy kicsit meglocsoltam mindegyiküket, majd mehettek a polcra az ablak elé. Remélem nemsokára beköszönt a napsütéses idő, hogy a hőmérséklet a mini üvegházakban is mielőbb elérje a 20 ºC-ot, mert így sajnos akármilyen közel is teszem őket az ablakhoz, nem kapnak elegendő fényt a palánták és félő, hogy megnyúlnak a szártagjaik.



Két tálca készen van

Mindez gyorsabban történt, mint ahogy ezt leírtam, bár a kétszázhatvanadik palántánál elgondolkoztam a mezőgazdálkodás szépségein. :) Olyan egyszerűnek tűnik, elmegyünk a piacra és veszünk egy kiló paradicsomot, vagy bemegyünk a boltba egy üveg paradicsomsűrítményért. Tűzdelés közben végigfutott az agyamon a paradicsom útja. Kezdődik a vetőmagtermesztőknél, majd a gazdálkodók a magot csíráztatják, tűzdelik, a palántákat edzik, május elején, közepén kiültetik, öntözik, figyelik a kártevők ténykedését, tápanyagot juttatnak a növényeknek, majd leszedik a termést. Válogatják, megmossák, megszárítják, feldolgozzák a terményt. Üvegekbe töltik, pasztörizálják, vagy más módszerekkel tartósítják a végtermékeket. Az idáig vezető összes lépést adminisztrálják, hogy végül a fogyasztók kosarába kerülhessen a sok finomság.
A végeredmény
Feladatom végeztével mélységes tiszteletet éreztem minden termelő tevékenységet folytató ember iránt és remélem egyszer én is közéjük fogok tartozni egy szép napon.