Keresés ebben a blogban

2014. március 4., kedd

Tűzdelés

Elérkezett a nap, mikor úgy láttam a kis paradicsomcsírákat itt az ideje tűzdelni. Szépen előkészítettem mindent. Tálcát, kést amivel ki tudom segíteni a gyökereket a csíráztatótálból, locsolókannát, palántanevelő földet. Még nem igazán sejtettem, mibe is vágom a fejszémet. A tűzdelés meglehetősen nagy koncentrációt és könnyű kezet igényel, hogy a kis növényeket minél kevésbé törjük. A koncentrációnál esetemben nehezítő tényező volt, hogy az egész műveletet csak este 8 körül tudtam elkezdeni, miután a gyerkőc ágyba került.

Készül a keverék
2/3:1/3 arányban virágföldet és palántanevelő keveréket öntöttem egy műanyag tálba, majd egy kis vízzel megnedvesítettem az egészet. 

Ezután megtöltöttem a palántanevelő tálca lyukait a földkeverékkel és egy nagyon picit megtömörítettem. Most következett csak a neheze. A csíráztatótálból, ahol is meglehetős kuszaságban és nagyon sűrűn növekedtek a kis paradicsomok egyesével át kellett telepíteni őket a tálcára. Óvatosan megfogtam a csíranövényt az egyik sziklevelénél, majd a másik kezemben lévő tompa élű késsel kiemeltem a gyökerét. Mikor ez megtörtént az egyik kezemben ott himbálódzott a kis növényke a sziklevelénél, a másik kezemben lévő késsel pedig lyukat fúrtam a palántanevelő közegben.

A palántáink

Elhelyeztem a csíranövényt a számára előkészített új helyre, és megtömörítettem kicsit a földet körülötte. Mikor betelt a tálca egy kicsit meglocsoltam mindegyiküket, majd mehettek a polcra az ablak elé. Remélem nemsokára beköszönt a napsütéses idő, hogy a hőmérséklet a mini üvegházakban is mielőbb elérje a 20 ºC-ot, mert így sajnos akármilyen közel is teszem őket az ablakhoz, nem kapnak elegendő fényt a palánták és félő, hogy megnyúlnak a szártagjaik.



Két tálca készen van

Mindez gyorsabban történt, mint ahogy ezt leírtam, bár a kétszázhatvanadik palántánál elgondolkoztam a mezőgazdálkodás szépségein. :) Olyan egyszerűnek tűnik, elmegyünk a piacra és veszünk egy kiló paradicsomot, vagy bemegyünk a boltba egy üveg paradicsomsűrítményért. Tűzdelés közben végigfutott az agyamon a paradicsom útja. Kezdődik a vetőmagtermesztőknél, majd a gazdálkodók a magot csíráztatják, tűzdelik, a palántákat edzik, május elején, közepén kiültetik, öntözik, figyelik a kártevők ténykedését, tápanyagot juttatnak a növényeknek, majd leszedik a termést. Válogatják, megmossák, megszárítják, feldolgozzák a terményt. Üvegekbe töltik, pasztörizálják, vagy más módszerekkel tartósítják a végtermékeket. Az idáig vezető összes lépést adminisztrálják, hogy végül a fogyasztók kosarába kerülhessen a sok finomság.
A végeredmény
Feladatom végeztével mélységes tiszteletet éreztem minden termelő tevékenységet folytató ember iránt és remélem egyszer én is közéjük fogok tartozni egy szép napon.

2014. március 3., hétfő

Kertészkedés panelban

Tegnap a piacon vásároltam, s amikor kifizettem az árut, az eladó srác monda egy másik vevőnek, hogy „Kertészkedés? Én panellakó vagyok, nekem nem kell!”. Pedig ma már divat, hogy valaki egy pár négyzetméteres területen is vessen valamit.

Én 3 éve mindig ültetek egy-egy cserép fűszernövényt az ablakomba. Mióta panelban lakom, azóta sikerült bővíteni a repertoárt néhány új növénnyel is.

A menta, háttérben a kinőtt cserepe


Ma sikerült át/összeültetnem a citromfüvet a fodormentával. Mind a ketten szeretik a vizet és a meleget. A mi erkélyünk déli fekvésű, ezért nyáron naponta kétszer kellett öntöznöm ezeket a növényeket. Idén helyszűke és egyéb okok miatt is egy cserépbe ültettem őket. A választásom egy használaton kívüli, nem túl strapabíró lábasra esett, melynek az aljába agyaggranulátumot tettem, hogy őrizze a nedvességet, ill. meggátolja az esetleges túlöntözést. Mint ahogyan a képen is látszik, a gyökérzet alapján már megérett az átültetésre. A citromfű és a menta is ideális teafőzésre, limonádé és hideg gyümölcslevesek ízesítésére. A mentából lehet rizottót és báránysülthez mentaszószt készíteni. Nem túl igényes növény, hiszen a csalánfélékhez tartozik.

Új szomszédok- a tetejét egy kis tőzeggel hintettem meg

A tárkony is kinőtte cserepét
A másik kiválasztott növény a tárkony lett. Elnézve a gyökerét mindenképpen szükség volt erre a beavatkozásra. Egy nagyobb cserepet választottam számára, hogy szépen tudjon fejlődni. Mivel korábban egy PET-palackban lakott, ideje volt már a váltásnak. Nem csak praktikus, hanem esztétikusabb is lett az új lakhelye. Ragulevesekbe szoktam rakni, ha télen nem áll rendelkezésemre, akkor a nyáron leszárított levelekből szoktam fűszerezni. Már az első évben gyorsan megbarátkoztam ezzel a növénnyel. Nem túl igényes, ám annál hálásabb, kezdő kertészeknek ideális.


Sajnos a majoranna nem évelő növény, ezért idén újra kellett vetnem. Most többet ültettem, mint tavaly. A melegágyba március elején, szabadföldbe áprilisban kerülnek ki a magok. Ebben az évben megpróbálkozunk azzal, hogyan bírja, ha egy kerti ágyásba rakjuk. Főzelékekhez, májas ételekhez elengedhetetlen, karakteres, magyaros fűszernövény. Illata jellegzetes, pompás dísze lehet teraszunknak, kertünknek.
 
A cukorborsó is helyére került

Belevágtunk a teraszunkon egy kis zöldséglugas kialakításába is. Első lépésként cukorborsót vetettem ide is, hiszen maradt tegnapról vetőmag. Egy 60 centiméteres balkonládába 12 szemnyi vetőmag került, alátét nélkül, hiszen március közepétől folyamatosan meleg van a teraszunkon. A naposabb oldalt választottam ki és már a növénytartó hálót is felszereltem. Mielőtt kiraktam meglocsoltam őket, hogy ezzel is segítsem a magok fejlődését. Kíváncsi vagyok, hogy a kertihez képest hogyan fog fejlődni! Tervezek még salátákat és bokorbabot is, de ezeknek csak később van a vetési ideje. 

2014. március 2., vasárnap

Az első veteményünk

Előkészületek
Tegnap kedvezett az idő a veteményezéshez. Délelőtt még borongós, szeles időjárást kaptunk, a talaj is nedves volt a pénteki eső miatt, de délutánra kisütött a napocska, így igazán jókedvűen kezdtünk neki a kertészkedésnek.

Először a magok ágyását tisztítottuk meg az őszi levelektől. Erre azért volt szükség, mert a kertünkben sok diófa van, s a diólevél magas csersavtartalma miatt könnyen tönkreteheti a veteményünket. Az esőnek hála valószínűleg a talajlakó bacik is jól érezhetik magukat, s elkezdték áldásos tevékenységüket. Hála Istennek rendelkezésünkre áll olyan terület is, ahová nem helyeztünk ki bacikat, így kontrollterületként szolgálhat számunkra. Izgatottan várjuk az eredményeket! :D

Tavaszi takarítás után
A területet lombseprű és hagyományos gereblye segítségével tisztítottuk meg, egyengettük el. Ősszel nem volt megfelelően előkészítve a talaj (most vettük át), ezért nagyon hepehupás területtel kellett dolgoznunk. Reméljük, hogy nem fogja jelentősen befolyásolni veteményünk fejlődését!

Miután előkészítettük a magágyásokat, megpróbáltam egyenletes sorokat húzni a kis magjaink számára. Elsőként a korai vetésű növények kerültek a talajba. Mi borsót, cukorborsót, spenótot és retket választottunk. A spenótot nagyon szeretjük, nem csak főzelékként, hanem különböző tésztás ételekbe is. A retek pedig elengedhetetlen kelléke a húsvéti sonkának, a tavaszi reggelinek.

Szakszerű veteményezés
A csomagoláson lévő vetési mélységbe, sortávolságba és tőtávolságba próbáltam elhelyezni a magokat, majd a végén óvatosan kézzel, ill. ahol lehetett gereblyével betakartuk a földet. Mivel a talaj nedves volt, és a jövő hétre is esőt mutatott az időjárás előrejelzés, ezért az öntözés most kimaradt.





A cukorborsónak tavalyról maradt növénytartó háló a szőlősorok között, ezért ezt nem kellett előkészítenünk. A borsót, hogy védeni tudjuk a galamboktól és egyéb madaraktól faágakkal takartuk be, ezzel próbáljuk megakadályozni, hogy kárt tegyenek veteményünkben.


A kis cukorborsó magok

Holnap a teraszunkkal és szobanövényeinkkel fogunk foglalkozni.